Figyelem fejlesztése játékos formában

Figyelem fejlesztése játékos formában

Figyelem fejlesztése játékos formában

Egy gyereknek sok mindent kell megtanulnia az idők során, de ezeket nem feltétlenül csak az óvodában, iskolában teheti meg. A figyelem fejlesztése ugyanis megoldható otthon is, persze a megfelelő játékokkal. A szülőnek komoly felelőssége van ezen a téren, ezért ezt nem szabad félvállról venni. Ha valóban azt akarjuk, hogy a lurkó remekül meg tudjon állni majd a saját lábán, akkor tegyünk ezért!

A figyelem fejlesztése speciális dominókkal, árnyékkereső, párosító, képkereső, csoportosító kirakókkal tökéletesen kivitelezhető. Természetesen ez csakis akkor fog működni, ha mi magunk is elegendő energiát és időt szánunk arra. A kicsi örömmel fog velünk közösen szórakozni, miközben rengeteget tanul.

Ha már idejében kezdetét veszi a figyelem fejlesztése, akkor mire odakerül, hogy komolyabb feladatokkal kelljen megbirkózzon, könnyedén veszi majd az akadályokat. Tegyünk azért, hogy az élet nem nehézséget jelentsen a csemetének, hanem inkább kellemes élmények sorozataként tapasztalja meg azt, hála a szülői gondoskodásnak és annak, hogy nem maradt el a figyelem fejlesztése.

Print Friendly, PDF & Email