Tevékenységünk
Szervezünk többek közt kulturális célzatú programokat, kötetlen beszélgetéseket, szabadidős (pl. bárki számára nyilvános kirándulások) tevékenységeket, kulturális rendezvényeket (szakkörök, táborok, találkozók, konferenciák, beszélgető estek, versenyek stb.). Az Egyesület céljaival összefüggésben tanulmányi, ismeretterjesztő esteket is szervezünk, különösen olyan értékteremtő programokat, amelyek segítik a különböző kulturális háttérrel rendelkező fiatalok közeledését, valamint a tolerancia minél szélesebb körben történő erősítését. Feladataink közé tartozik a foglalkozások során, az ismeretterjesztésen túl, a személyiségfejlesztés, a gondolkodás fejlesztése, illetve a közösségbe való beilleszkedés képességének fejlesztése is, kis létszámú csoportokban. Fontos feladatunknak tartjuk a civil öntudat fejlesztését, ennek érdekében az emberi és állampolgári jogokkal kapcsolatban tematikusbeszélgetéseket, az egyes témákhoz kapcsolódóan filmklubokat is látogatunk. Szívesen működnénk együtt, más hasonló célú, tevékenységű társadalmi szervezetekkel, vallási közösségekkel és civil kezdeményezésekkel, próbáljuk figyelemmel kísérni más szervezetek rendezvényeit is, és a tagjainkat tájékoztatjuk az aktuális programokról. Internetes honlapunkon a rendezvényeket megjelenítjük, fórumokat üzemeltetünk.

